MTK legendárium | 333. rész

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. „Szekrényessy Kálmán szerelmei.” „A füredi Anna bálon kezdetű dal születése.”

Szekrényessy Kálmán külföldi útja alatt levelezés révén tartotta a kapcsolatot húgával, ki egyébiránt családostul épp elköltözni szándékozott szerelme, Háczky Lauráék vidékéről.

„Kezdetben szorgalmasan levelezett húgával, de hónapról hónapra ritkultak levelei, végre azok egészen kimaradtak. […] A testvérek még leveleikben is óvakodtak [Lauráról] beszélni, noha [Kálmán] minden húgának írt levelében megemlékezett az érdekes lánykáról, kinek nevét azonban sohasem használta, hanem azt „Sie”-nek nevezte.”

1882 júliusában azonban váratlan remény csillant Szekrényessy előtt, ugyanis az általa tisztelt idős Simon Janka nagynéni elhunyt: „Közép-Iszkáron [július] 18-án hosszas betegség után elhunyt Simon Janka kisasszony, Simon Zsigmond tihanyi apátnak nővére.”

A Comói-tó partján érte utol Szekrényessyt a hír, mely reményt támasztott lelkében. Azonnal csomagolt, hisz a temetésen jelen kívánt lenni, nem késlekedhetett. Minderre és szerelmével való újabb találkozásra az MTK-alapító így emlékezik: „A forró nyári nap égető sugarakat lövellt a földre. Kocsim belseje, később pedig a vasúti-vonat zárkái bágyasztó hőséget árasztottak. Ehhez részben átvirrasztott éj járult, koronául pedig bús, leverő gondolataim szolgáltak. Meglehetős kimerülten érkeztem hát… Míg most az elhunyt ravatalánál az a tudat, hogy mikor utószor találkoztam vele, haraggal volt irántam telve, csaknem kétségbe ejtett. […]

A haláleset nagyon leverte a kis családot, a ház ura éppen távol, külföldön tartózkodott, neki – ösmervén idegességét – nem merték tudtára adni a gyászesetet, s így a temetés gyászvendégeinek fogadtatása kiváltképp a család egyetlen lánykájára nehezedett. […] Messzeföldről érkeztek a temetésre gyászvendégek. […] A lelkészek megjelennek. A gyászszertartás kezdetét veszi. Az elfogadó-teremben fölállított ravatalról leemelik a koporsót, s az ebédlőbe viszik. Mögötte öt mély gyászba öltözött lány áll, a jóságos nagyatya velök szemben látható. A plébános bánatos, megrendült hangon végzi a gyászszertartást. Egy sarokba vonom meg magamat és sírok, megsiratom az elhunytat és eltűnt boldogságomat. Borzasztó! Tehát még ily gyászosan ünnepélyes pillanatban is önzők tudunk lenni. […] A csöndes falucska alacsony templomtornyának ércnyelve búsan kongatja az ezüstcsöngésű harangot. […] A gyászmenetre valóban égetően tűznek le a júliusi nap fényes sugarai, de azért födetlen fővel haladok, hiszen most nyílik utószor alkalmam az elhunyt iránt a tiszteletkifejezés ezen alakját nyilvánítanom. Az öt feketeruhás hölgy közvetlenül a koporsó mögött lépdel, a csiszolt érfödőről visszatükröződő napsugarak dicsfénykört fonnak a kisleány nemes homloka körül. Szegényke! Második anyját vesztette a boldogultban. […] A számos virágkoszorú szép szalagjai között csak egynek föliratát olvastam el, azét, amelyet a kis unokahúg tett nagynénje koporsójára. Különös. A sok között épp csakis ezt látták meg szemeim. […]

Alig bírok kitörő fájdalmam fölött uralkodni, zokogva sírok az elhunyt fölött, de azért ismét erőt vesz rajtam az önzés, mert könnyeim nagyrészt sorsomat illetik. […]  Félreérthetetlenül adta tudtomra valaki, hogy neheztel, haragszik rám, hogy gyűlöl engem. Igazi földi szent volt, de azért igazságtalan volt irányomban, ennek dacára éreztem koporsójánál, hogy akkori jogos álláspontom, sőt kötelességem dacára nem idéztem volna elő azon jelenetet, amely boldogságom elveszítésének megpecsétlését vonta maga után. Csakhogy ki tud a jövőbe látni? Én bizonyára nem! […] E földi szent pedig a legcsekélyebb ok nélkül vádolt, sértett meg engem, sőt keserű szemrehányásokat tett nekem, pedig föltétlenül nekem volt igazam. De azért még csak egy pillanatra sem bírtam rá neheztelni, nő volt, azoknak elösmert szabadalmok – a következetlenség. […] A rossz lélek kísértett: pillanatra kételkedtem a test föltámadásában, de futólagos tekintetet vetve a kétszeresen anyátlan árvára, visszatért hitem.” 

A temetést követően Margit húgánál időzött Devecserben, ki roppant mód szívén viselte bátyja érzelmi küzdelmeit. A nyarat követte a koraősz. Kálmán ismételten külföldön tartózkodott, mikor Margit meghívást nyert családjával egy somlói szüretre, melyen történetesen Háczky Laura is jelen lesz, talán az utolsó remény csillant fel, hogy a szerelmesek kapcsolata révbe érjen…

Ezt olvastad már?